SHINee Taemin és te 1. rész

   

        - Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezik szüleid.
            - Igen! – válaszolod magabiztosan.
            - Nem lenne jobb valami... mást csinálnod? Jut így majd elég időd a tanulásra? Jövőre jön az érettségi, meg a felvételi vizsga... sokat kell majd tanulnod!
            - Tudom, de azt mondják a mozgás segít a koncentrálásban, meg a pihenésben meg ilyenek! Naaa! Lécci, lécci! – teszed össze kezeidet, mint egy imádkozó sáska.
            - Nem is tudom... legyen próbának egy hónap...
            - Jajj! Köszi, köszi, köszi! – ugrasz a nyakukba.
            - DE! Ha akár csak egy rossz jegyet is hozol haza... vége. Érted?
            - Igen! Köszönööm~! – adsz nekik egy-egy puszit, majd felviharzol a szobádba, hogy elújságolhasd a barátaidnak, hogy sikerült rávenned a szüleidet, hogy társas táncórákat vehess. Vagyis, inkább csak balett órákat. Vagy lehet, hogy végül nép táncolni fogsz? Vagy hip-hoppolni?
            Te sem tudod, mit akarsz igazán, mindegyik tánc stílus olyan izgalmas, és egyedi!

~*~

            Egy héttel később, azaz most, már az első tánc órádra pakolsz be ruhát magadnak.
Viszel egy atlétát, egy lazább pólót, és egy stílusos buggyos nadrágot, és egy leggingst meg két cipőt.
Attól függ majd, hogy te mit veszel fel, hogy a többieken mi van.
Nem igazán szeretnél kitűnni már csupán az öltözeteddel.

           

            - Elmentem! – kiáltod, majd kiviharzol az ajtón, és az irányt a vasútállomás felé veszed.
            Szerencsére nem hosszú az út, csupán két megállót kell vele utaznod. Nincs is olyan messze a táncstúdió.
            Séta közben a füledbe helyezed a fülhallgatódat, és elindítod az egyik kedvenc számodat.
            Már olyan sokat jártál erre a tizennyolc éved alatt, hogy figyelned sem kell az útra. Az emberekből tudod, mikor van piros, zöld, mikor mehetsz, mikor nem, így teljesen nyugodtan mélyedsz el a telefonodban, egy weboldalt olvasgatva.
            Előkapod zsebedből a bérletedet, lehúzod a gépen, és belépsz a kapun, majd a mozgólépcsőn haladsz lefele, míg végül nem érsz a megfelelő vágányra.

            - Vonat érkezik a második vágányra, kérjük lépjenek hátrébb. – hallod a hangosbemondó hangját. Ez a te vonatod.
            Valóban, nem sokkal miután bemondták, megérkezett a vonat. Mondjuk, nem is szokott késni, sosem.
            Felszállsz és leülsz az első helyre, amit megpillantasz, így nem kell figyelned, hogy ki akar leszállni és ki nem, ezért nyugodtan tudsz olvasgatni.

            - A következő megálló, Dobong. – felkapod a fejed, és rögtön fel is állsz. Szerencsére nincsen nagy tömeg, így lazán tudsz mozogni, nem kell kerülgetned senkit, és nem passzíroz a falhoz sem senki.

Az ajtó szétnyílik, te pedig, mivel te állsz közvetlenül előtte, lelépsz a vonatról.
            - Vigyázzon már, sietnem kell! – lök fel téged hátulról egy nem túl udvarias férfi, és már el is tűnik a peronon, te pedig csak bámulsz utána, a térdedre esve. Ennyi idiótát...
Most komolyan, miért nem futsz utána, és pofozod fel? Jó, oké... azért lehet, hogy az estét a rendőrségen töltöd őrizetben... de na!
            - Jól vagy? – guggol le melléd valaki, és kinyújtja feléd a kezét.
            - Igen, köszi – nézel fel.
A látvány, ami eléd tárul... semmihez sem fogható. A szíved pedig ki hagy egy ütemet.
Egy fiú, sötét barna hajjal, és szemmel. Olyan fiatalnak tűnik, de biztos nem az.
            - Hadd segítsek - nyúl a kezed után, te pedig elfogadod a segítségét, és végül talpra állsz.
            - Sok az idióta, ne is törődj vele – porolja le a térdeidet.
            - Ja, igen... – nyögsz ki valami... válaszszerűt. Komolyan, olyan kis szerencsétlenül viselkedsz. Legyél kicsit határozottabb, tudod... kurázsi!
            - Akkor jó – tekint telefonjára. – Már ennyi az idő? Ne haragudj, de mennem kell, el fogok késni. – tekint rád bűnbánóan.
            - Miért? Mennyi az idő? – halászod elő te is a telefonodat. – Ne! El fogok késni az első órámról! – nézel fel kétségbeesetten. Mikor ment el ennyire az idő?
            - Akkor, szia! – integet egy mosoly kíséretében, majd jobbra indul, te pedig balra.
Hát ennyi lett volna ez a romantikus pillanat? Óóó... pedig már készítettem a pattogatott kukoricát. Na, nem baj. Majd legközelebb, oké?

            Rohansz az épületig, szinte feltéped az ajtót, mélyen meghajolsz, közben felméred, kicsodán, milyen ruha van, és az öltözőbe mész.
Szerencsére még van tíz perc a kezdésig, így van időd átöltözni.
            Ahogy észrevetted, itt inkább a testhez álló dolgokat viselik a lányok, így te is ekképp öltözöl fel. Atléta, és leggings, és cipő.

            Kimész az öltözőből, át a terembe.
A tanár már megérkezett, mindenki beállt egy-egy helyre. Te hátra sétálsz, nem igazán akarsz már az első órán esetleg középre állni, neked tökéletesen megfelel hátul.
Itt mindenkinek jó a mozgása. Semmi kedved leégetni magadat. Amit megértek.

            - Üdvözlök mindenkit! – hajol meg a tanár, a csoport pedig szintén így tesz, mikor csapódik a terem ajtaja, és melléd áll valaki. – Lee Taemin! Miért késtél?
            Ekkor pedig a melletted álló ismeretlenre tekintesz, aki miután megpillantod az arcát, már nem is annyira ismeretlen. Ő az, a vasútállomásról! Figyelj... mondtam már, hogy egy piszok nagy M-Á-Z-L-I-S-T-A vagy?
            - Eltévedtem – von vállat kuncogás közben az említett fiú.

A szerelmet nem lehet keresni, a szerelemmel csak találkozni lehet.

Remélem tetszett :3